Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szlovák tánccsoportok találkozója Ecser

A Dolina, Pest környéki Szlovákok Regionális Egyesülete szervezésében Ecseren került megrendezésre a gyermek néptáncosok találkozójára.

A Csömörieket a „Malá Furmicska „ képviselte.

 

A több mint 20 főből álló gyermek csoport nagy elismerést kapott az eredeti játék, valamint a Szlovák betét bemutatásáért az Országos Szlovák Önkormányzat közművelődési igazgatójától.

 

A különböző falvakból érkező kis táncosok nagy számú közönség előtt mutatkoztak be.

A résztvevők közül az egyetlen csoport volt a „Malá Furmicska”, akik eredeti csömöri népviseletben léptek fel. A legkisebb alig múlt el 2 éves. Jó volt hallani az elismerő szavakat. Ismét megmutattuk, hogy Csömörön van utánpótlás, van még szép népviselet,  gyermekeink már természetessé válik a csömöri ruha.

Első, nagyobb bemutatkozásra sok-sok szülő is elkisérte a csoportot. Az aggódó tekintetek között már a büszkeség fénye is fellcsillant. -A mi gyermekeinknek jól áll a népviselet. -A lábuk is kezd igazodni a zenéhez, gyönyörűen éneklik a régi csömöri Szlovák dalokat.

 
 
 

 


Profilkép



Utolsó kép


Pontos idő


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2012 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 5
Összes: 92807
Hónap: 6223
Nap: 88