Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szlovák Bál 2011

A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 5. alkalommal rendezte meg január 29-én, szombaton a művelődési házban az immár hagyományos szlovák bált. A nagy érdeklődés telt házat biztosított a rendezvényen. A reggelig tartó bálhoz a zenét a Melody zenekar szolgáltatta. A kedves vendégek szórakoztatásához az alaphangulatot a Malá Furmicska gyerekcsoport, a Furmicska táncosai és a Báló Lipót népdalkör műsora adta. A bált a népviseletbe öltözött mintegy 50 fő tánca kezdte meg. A jó hangulat még reggel 4 órakor is tartott. Szabó Erzsébet, a Szlovák Önkormányzat elnöke és Tóth Lajos, a Furmicska Néptánc Egyesület alelnöke neves vendégeket köszöntött: Fábri István polgármester urat, a képviselő testület több tagját, valamint szlovák testvértelepülésünk, Mojmirovce képviselőit, Éva Kozárova kíséretével.

Sokan támogatták a rendezvényt. A svédasztal is megtelt a sok felajánlástól: a teljesség igénye nélkül a leghagyományosabb süteményeket - mákos, almás rétest és krafle-t - Gerháth Erka nénitől és Piroskától kaptuk.

A bál támogatói: Firtkó Endre - festőművész, Zöldfa vendéglő,  Boross Jenő - képviselő, Nyilas Imre kertészete, Imrich Kovács - Mojmirovce polgármestere, Horváth Ferenc, Dr. Szarka Zsuzsanna - képviselő Szépségszalon Csömör, Szabadság út,  Gerháth család.

Köszönjük a rendezvényhez nyújtott segítséget!

2. ÖTÉVES A FURMICSKA NÉPTÁNC EGYESÜLET Az egyesület 2011. május 14-én tartja születésnapi gálaműsorát. Szeretettel meghívja azokat a táncosokat is, akik jelenleg már nem tagjai az egyesületnek. Szeretnénk, ha bekapcsolódnátok azokba a koreográfiákba, melyekben valamikor táncoltatok. Természetesen ehhez közös próbákra lesz szükség, melyet február-március hónapban kezdünk. Kérjük a visszajelzéseket! Köszönettel: Furmicska Néptánc Egyesület elérhetőség: furmicska@freemail.hu 3. A hagyományőrző gyerekcsoport köszöni a népviselet felajánlásokat Gubek Bélánénak, Pitlik Erka néninek és Tihanyi Mári néninek. A felajánlott ruhadarabok segítik a gyerekcsoport autentikus öltözetének előállítását. Kívánunk jó egészséget és köszönjük szépen!

 
 
 

 


Profilkép



Utolsó kép


Pontos idő


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2012 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 5
Összes: 92807
Hónap: 6223
Nap: 88