Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Obec Mojmírovce 2011.09.10.

Mojmírovcei falunapok - 2011. szeptember 09.- 11.

Idén újra nagy sikerrel rendezték meg a Mojmírovcei falunapot, illetve szüreti és szövetkezeti napot. A község első írásban feljegyzett megemlítésének 855. évfordulója alkalmából rendezett három napos rendezvény változatos programja garantálta a látogatók felhőtlen szórakozását.

A rendezvényre meghívást kaptak a falu testvértelepülései is. Csömör képviseletében Fábri István polgármester, Biró Attila alpolgármester, Tihanyi Ferenc önkormányzati képviselő és Szabó Erzsébet a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendéglátókat.

A pénteki program a vendégek fogadása után emléktábla avatással folytatódott a zsidó temetőben, majd Viola Harsányiová könyvének bemutatójára és képzőművészeti kiállítás megnyitójára került sor. Esti programként a vendégek állófogadáson és filmvetítésen vettek részt.

Szombaton a szabadtéri színpadon a fellépők sorában a Furmicska Néptánc Egyesület és a Malá Furmicska is bemutatta nagy sikerű műsorát. A gyerekek csömöri lány táncot, mányai páros táncot, a felnőttek galgagutai táncokat táncoltak. Balázs Sanyi bácsi, a Szlovák Ház hagyományőrző csoportjának tagja gyerekkorában tanult népdalokkal színesítette a műsort.

A fellépés után a mojmírovceiek szívélyesen megvendégeltek minden szereplőt, majd jutott idő a vásári forgatag megtekintésére is. Előre nem tervezett programként a vendég és vendéglátó gyerekek együtt fogyasztották el a szüreti kocsi ízletes szőlőből készült dekorációját.

A polgármesteri hivatalban helyi gazdálkodók terményeiből rendeztek kiállítást és versenyt. Természetesen a csömöri delegáció is megtekintette a bemutatót, rácsodálkozva sok érdekesség mellett a falu legnagyobb, 45 kilogrammos sütőtökére is.

 

Alkotó táborban készült munkák

Dátum: 2011.09.10
Fénykép: 6
Mappák: 0

Emléktábla felavatás

Dátum: 2011.09.10
Fénykép: 4
Mappák: 0

Könyv bemutató

Dátum: 2011.09.10
Fénykép: 3
Mappák: 0

Terménykiállítás

Dátum: 2011.09.10
Fénykép: 25
Mappák: 0
 

Fényképek

 
 

 


Profilkép



Utolsó kép


Pontos idő


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2012 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 5
Összes: 92807
Hónap: 6223
Nap: 89