Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hévíz, Ízek, táncok, jó szomszédok 2011.07.17

Az elmúlt hétvégén „Ízek, táncok, jó szomszédok” címmel három napos nagy sikerű gasztronómiai és folklór fesztivált rendezett Hévízen a Festetics György Művelődési Központ.

A Marton László Galéria átriumában felállított színpadon a hazai együttesek mellett bemutatkoztak a szomszédos országok (Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Románia, Erdély, Ukrajna-Kárpátalja és Szlovákia) képviselői is.

A rendezvény szervezői felkérték a Furmicska Néptánc Egyesületet, hogy a fesztivál közönségének mutassa be a csömöri tót hagyományokat, hagyományos népviseletet, táncokat és énekeket. Az egy órás műsor keretében Maglódi szlovák, Zempléni, Galgagutai, Mányai, Raslavicei táncokat, Sűrű magyart, Csömöri karikázót, Sarkurazt táncolt, majd a műsort Polgári táncokkal fejezte be. A műsort Balázs Sanyi bácsi csodálatos énekhangon előadott régi csömöri nótákkal színesítette.

A vidám, jó hangulatú előadás hamar rabul ejtette a közönséget és vastapssal jutalmazta produkciónkat. Táncosaink sikertől ittasultan élvezték még kis ideig a város vendégszeretetét, majd újabb élményekkel gazdagodva indultunk haza kicsiny falunkba.

 
 
 

 


Profilkép



Utolsó kép


Pontos idő


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Május >>
<< 2012 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Statisztika

Online: 9
Összes: 92806
Hónap: 6227
Nap: 93